Meghoztam a prológust, és nagyon remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket!☺
U.i.: ha tetszik, iratkozzatok fel!:)
Kiss: Kata xxx
Kristina szemszöge
A fülledt éttermi levegő a bőrömhöz tapasztotta a felsőmet. Sietve megrángattam az anyagot, és türelmetlenül a pultra könyököltem, arra várva, hogy kész legyen a pizza, amit házhoz kell majd vinnem. Az asztaloknál fiatalok ültek, és mindent beborított a nevetés, meg a jókedv. Csak én ültem egyedül, az egész étteremben.
Persze, anno két éve a halál gondolta volna, hogy pizzafutár leszek. Mikor ideköltöztünk anyáékkal, nem sejtettem, hogy nem fogok tudni beilleszkedni. Pedig mindent megpróbáltam: kedves voltam az emberekkel, aranyos és segítőkész. De, úgy tűnik, errefelé az emberek nem értékelik az ilyesmit. Szóval feladtam. Jogosan, hiszen baromira nem volt kedvem hülyét csinálni magamból. Na, ja. Mint később kiderült, ez abszolút nem akarás kérdése.
- Tina, itt a pizza- tolta elém Dereck a négyzet alakú kartont, ami a tűzforró pizzát rejtette. Felnéztem a srácra: széles, izmos válla volt. Arca markáns vonásait a tarkóján göndörödő haja tette még érdekesebbé. Hatalmas, barna szemeivel a cetlire pillantott, ami az étterem logóját takarta ki a kartonon.- Siess vele.
- Rendben- mosolyogtam rá, ő pedig egy kacsintással viszonozta is. Dereck volt az egyetlen, aki bírt engem, és az érzés kölcsönös volt.
Felkaptam a dobozt, és a kijárat felé indultam. Át kellett mennem az asztalok között, ami mindig feszengéssel töltött el. Próbáltam észrevétlen maradni, de nem sikerült.
- Hova sietsz, pizzás lány?- kiáltott rám valaki.
- Ne menj úgy, majd hívlak- röhögött fel egy másik srác, mire Dereck rácsapott a pultra.
- Egyél, oké? Ha itt teszed a hülye fejed, senki sem kíváncsi rád.
Mikor kiléptem az ajtón, hálásan rámosolyogtam a srácra, aki csak egy óvatos mosoly kíséretében biccentett.
Az utcára lépve megcsapott a kipufogógáz, valamint az emberek nyomott nyüzsgésének szaga. Melegebb ugyan nem volt, mint az étteremben, de a párás levegő miatt kellemetlennél vált levegőt venni. Az emberek forgatagában elsasszéztam az út szélén álló, kis, éttermi robogóig. Nem volt nagy szám, de gyorsabb, mint a bicikli, ergo kényelmesebb is. Na, meg a pizzéria finanszírozta. Ez volt a "futár-járgány".
Gyorsan kinyitottam a motor hátulján álló rekeszt, amin az étterem logója volt, és miközben leszedtem a cetlit, a kartont betoltam a dobozba. A fejemre emeltem a bukósisakot, és mialatt megnéztem a cetlin szereplő címet, magamban az útvonalat memorizáltam.
Sebesen száguldottam az autók között, majd egy éles kanyart követően egy szűk utcában találtam magam, ahova kevésbé szűrődött be a kint autók zaja. Megint a cetlire pillantottam, majd körbenéztem, utcatáblát keresve. A cím egyébként egyezett, de, mivel sohasem jártam még itt, kissé érdekes volt. Leállítottam a motort, leemeltem a fejemről a sisakot, és, mikor megint a kezembe vettem a pizzát, megnyugodva éreztem, hogy még mindig meleg. Gáz is lenne, ha kihűlt volna, mivel annyiszor léptem át a sebességhatárt, hogy meg se tudom számolni.
Közelebb léptem a sötét ajtóhoz, és bekopogtam. Azon kívül, hogy a fémen gyengén visszhangzott a mozdulat, nem értem el semmit, szóval, fél kézzel fogva a pizzát, benyitottam.
Egy hosszú folyosó tárult elém. Azonnal feltűnt, hogy erőteljes hangokat hallok: sikítás, nevetés, kiabálás, és ahogy közelebb értem a folyosó végén lévő ajtóhoz, egyre hangosabbak lettek. Fogalmam sem volt, mi lehet az ajtó túl oldalán. Persze, csak arra tudtam gondolni, hogy egy pizsamapartit rendeznek itt, ahol sok éhes, ámbár fogyókúrázó lány sikongat, vihog és kiabál, arra az egy pizzára várva, amit majd közösen fogyasztanak el. Jó a fantáziám, tudom.
Végül habozás nélkül beléptem az ajtón. A látvány, hogy mindenféle emberek rohangáltak fel-alá, nem kicsit döbbentett meg. Eleve ultra vékony lányokra számítottam, és az, hogy nagy darab férfiak is idegesen futkostak, kissé lerombolta a lelki világomat. Mindenki olyanokat kiabált, hogy "10 perc kezdésig!", meg hogy "állítson már valaki a fényeken!", és "nem kell annyi füst!". Először megdöbbentem, majd összeszedtem magam, és odaálltam egy alacsony nő elé.
- Elnézést- szólítottam meg, ügyetlenül szorongatva a pizzát, amit baromi hatalmasnak és zavarónak éreztem.
- Igen?- nézett fel rám. Haja szoros copfba volt kötve a feje tetején, és kapkodva kisöpört egy tincset a szeméből.- Te ki vagy?
- Pizzát hoztam- emeltem fel ügyetlenül a dobozt.
- Pizzát?- a nő egy pillanatra megilletődött, majd megforgatta a szemeit.- Luke. Hát persze.
- Parancsol?
- Menj el a legelső kanyarig- mutatta, én pedig követtem tekintetemmel, merre mutat az ujja.- Aztán fel a lépcsőn, majd balra és jobb oldalon az első ajtó.
- Értem, köszönöm- halványan elmosolyodtam. A hölgy biccentett egyet, majd egy "már csak 8 percünk van!" kiáltással otthagyott. Valamiért úgy éreztem, ez a 8 perc nekem is szól, így szinte futva mentem fel a lépcsőn. Balra, majd jobb oldalon az első ajtó...
Megálltam az ajtó előtt, és fél kézzel megigazítottam egy kicsit a hajamat. Tompán sikításokat lehetett hallani, és erősen úgy éreztem, mintha a lábam alatt rengene az épület. Fura.
Felemeltem a kezem, és bekopogtam az ajtón. Pár pillanat múlva nevetés hallatszott bentről, majd kinyílt az ajtó.
Egy sötét hajú srác pislogott rám. Ujjatlan, fekete trikóban volt, karján tetoválások húzódtak. Elvigyorodott, mikor meglátott, és a szemembe nézett.
- Mizu?
- Pizzát hoztam- emeltem fel a dobozt, ő pedig bólintott, majd hátrafordulva elordította magát.
- Luke!
- He?- hallottam bentről egy hangot. Nem sokkal később egy szőkés srác lépett az ajtóba. Bozontos, szőke hajába túrt éppen, és kék szemeit rám függesztette. Szája szegletében fekete piercing volt, ő pedig éppen beharapta ajkát. Fekete felsőjén a "YOU COMPLETE ME" felirat állt.
- Itt a pizzád- bökött rám a sötét hajú srác.
- Ah, már majdnem éhen haltam- nyögött fel, majd félre állt az ajtóból.- Hozd be, kérlek.
Mekkora barom. Ahelyett, hogy elvenné, vagy valami, itt csicskáztat.
Végül beléptem. Egy nagy szobában találtam magam. Az egyik fal oldalán megvilágított tükrök sorakoztak, ami előtt két srác állt. Esetlenül megálltam, közben pedig mögöttem a sötét hajú fiú becsukta az ajtót.
- Fiúk, 6 percetek van!- dörmögte egy erőteljes férfihang. Már meg sem lepődtem, amikor megláttam a kanapén ülő zakós, hatalmas pasast. Megállapodott a tekintete rajtam, majd összevont szemöldökkel felállt.- Ő meg ki?
- Hozta a pizzámat- vont vállat a piercinges.
- Luke Hemmings!- emelte fel a hangját az ember.- 6 perc múlva kezdődik a koncert! Ugye nem gondolod...
- Elnézést- szakítottam félbe, mire minden egyes tekintet rám szegeződött a kis szobában: a nagy emberé, a sötét hajúé, a piercingesé, a fejpántosé és a lila hajúé(?).- De lassan kihűl a pizza.
A srácok elvigyorodtak, a hatalmas bácsi viszont felvonta szemöldökét.
- Mondd, te ki is vagy?
- Kristina Bazan. De inkább csak Tina- feleltem.
- Nos, kedves Kristina- kezdte.- Mire gondolsz most?
- Tessék?- nevettem el magam zavartan.
- Mire gondolsz most?- ismételte önmagát, mire felvontam a szemöldököm.
- Arra, hogy én csak egy pizzát hoztam.
- Nem arra, hogy vajon miért nem vagy modell?- kérdezte, nekem pedig elkerekedtek a szemeim.- Vagy esetleg arra, hogy milyen kivételes helyzetben vagy?
- Én nem...- kezdtem volna, de belém fojtotta a szót.
- Nem akarsz esetleg modell lenni? Tudod, én modelleket is menedzselek.
- Nézze, én csak ezt a nyavalyás pizzát hoztam- fakadtam ki, és gyorsan a kis asztalra tettem a dobozt.- Nem gondoltam semmi ilyen modelles cuccra. Mint már mondtam, elhoztam ezt a pizzát, mert ez a munkám. És már elnézést, de fogalmam sincs, hol vagyok, szóval könnyítene a helyzeten, ha nem mondana mindenfélét- túrtam a hajamba. Csak egy picit zavart az a sok feszült szempár, ami rám szegeződött. Egy kicsit csak.
- Ez jó. Nekem tetszik a stílusod- bólogatott, én pedig el sem hittem, hogy az igazán lányos kirohanásom után is ekkora... ekkora önbizalma van.
- George, 4 perc múlva kezdünk- szólt közbe a lila hajú srác, mire hálásan pislogtam rá.
- Csitt- intette le őket.- Addig egyetek pizzát. De gyorsan- amint ezt kimondta, a fiúk egyszerre robbantak rá a kis asztalra.- Te pedig, kedves Tina. Kérlek, ülj le velem.
Vonakodva követtem, és leültem mellé a kis kanapéra. Közvetlen mellettem Luke Hemmings, azaz a piercinges srác harapott éppen egy nagyot a pizzából. Kicsit sem volt zavaró. Miközben a fiúk folyamatosan teli szájjal röhögtek, George hozzám fordult.
- Sosem fordult meg a fejedben, hogy esetleg modellkedj?
- Én sosem...- kezdtem, amikor egy hatalmas szelet pizza esett az ölembe. Eltátottam a számat, és felnéztem, hátha megpillantom a tettest. Luke nézett rám, elfojtott nevetéssel, én pedig először az ölemben heverő, és a felsőmet bekoszoló szeletre néztem, majd a srácra. Ha pillantással ölni lehetett volna, Luke már régen a földön fekszik.- Már ne is haragudj..- kezdtem volna letolni, amikor az alacsony nő hajolt be az ajtón.
- Fiúk! Idő van!- mire a srácok egy emberként kezdtek kifele menni.
- Hé!- kiáltottam Luke után, de ő csak széttárta a kezét, és egy igen gúnyos mosollyal ajándékozott meg, aztán kisétált az ajtón, maga után becsukva azt. Hah, még csak bocsánatot sem kért. Azt hittem, ott helyben ráugrok és kinyírom.
- Hol is tartottunk?- tért vissza a tárgyhoz George, erősen ráncolva a homlokát. Fintorogva visszadobtam a pizza szeletet a dobozára, és visszafordultam a pasashoz.
- Azt akartam mondani- egy szalvétát elvettem az asztalról, ami kissé használtnak tűnt vele, de arra pont jó volt, hogy letöröljem vele a pólómat.- Hogy sosem gondoltam modellkedésre.
- És miért nem?
- Nézzen rám- mutattam magamra, a szalvétával a kezemben.- Nem vagyok egy modell alkat. Talán ez nem elég kifogás, de tudja maga, mennyi ideig éreztem magam pocsékul a bőrömben?
- Ezeknek mind nem látom értelmét- amint ezt kimondta, borzasztó hangos sikítás rázta meg az épületet. George mosolyogva nézett rám, majd az asztalhoz nyúlva levett róla egy kis távirányítót. Elfordulva megnyomta az "on-off" gombot, mire a sarokban lévő kis képernyő felvillant, és az előbbi srácok énekeltek rajta, miközben a nézőtér egy hangos sikoltássá olvadt össze.
- Biztos, hülyén fog hangzani, amit most mondok- szólaltam meg egy idő után. Folyamatosan a képernyőt néztük, én pedig HD-ben érzékeltem mindent, ami a színpadon történt.- De ők nem a 5 Seconds Of Summer?
- De igen- a pasas valami "ez honnan jött?" pillantással fordult vissza hozzám.- Eddig nem vetted észre?
- Az igazat megvallva nem- elnevettem magam.- Csak rádióban hallottam a nevüket, és most így leesett. Eddig fogalmam sem volt róla, kik ezek a srácok.
- Egy okkal több, hogy velem dolgozz- mondta újra. Kéntelen voltam elszakítani a tekintetem a képernyőről.- Akárhova mennek turnézni, te ott lehetsz. Velük töltheted az idődet.
- Ez nem fog meggyőzni.
- Akkor máshogy fogalmazok: lehetőséget látok benned. Amint beléptél azon az ajtón éreztem, hogy te különleges vagy. Mindened megvan ehhez a szakmához: stílus, alak, kinézet, és uram atyám, az a csekély önbizalom, ami ilyenkor elengedhetetlen. Mit vesztenél vele?- pillantása szinte perzselt, én pedig lesütöttem a szemem.
- De anyáék...
- Biztos vagyok benne, hogy a szüleid támogatni fognak- mondta úgy, mintha ismerné anyáékat.- 19 évesen egy pizzériában dolgozol, holott rengeteg más rejlik benned. Például ez is.
- Maga szerint menne?- kérdeztem, és erősen azon voltam, hogy beadom a derekam.
- Biztos vagyok benne- biccentett George.
Sóhajtva hátradőltem a kanapén, és két kézzel a hajamba túrtam. Majd megremegett a gyomrom, ahogyan a srácok egy új dalba kezdtek, és azon kaptam magam, hogy felülök.
- Benne vagyok.
Eközben éppen a "She Looks So Perfect" című zenéjüket játszották.
Persze, anno két éve a halál gondolta volna, hogy pizzafutár leszek. Mikor ideköltöztünk anyáékkal, nem sejtettem, hogy nem fogok tudni beilleszkedni. Pedig mindent megpróbáltam: kedves voltam az emberekkel, aranyos és segítőkész. De, úgy tűnik, errefelé az emberek nem értékelik az ilyesmit. Szóval feladtam. Jogosan, hiszen baromira nem volt kedvem hülyét csinálni magamból. Na, ja. Mint később kiderült, ez abszolút nem akarás kérdése.
- Tina, itt a pizza- tolta elém Dereck a négyzet alakú kartont, ami a tűzforró pizzát rejtette. Felnéztem a srácra: széles, izmos válla volt. Arca markáns vonásait a tarkóján göndörödő haja tette még érdekesebbé. Hatalmas, barna szemeivel a cetlire pillantott, ami az étterem logóját takarta ki a kartonon.- Siess vele.
- Rendben- mosolyogtam rá, ő pedig egy kacsintással viszonozta is. Dereck volt az egyetlen, aki bírt engem, és az érzés kölcsönös volt.
Felkaptam a dobozt, és a kijárat felé indultam. Át kellett mennem az asztalok között, ami mindig feszengéssel töltött el. Próbáltam észrevétlen maradni, de nem sikerült.
- Hova sietsz, pizzás lány?- kiáltott rám valaki.
- Ne menj úgy, majd hívlak- röhögött fel egy másik srác, mire Dereck rácsapott a pultra.
- Egyél, oké? Ha itt teszed a hülye fejed, senki sem kíváncsi rád.
Mikor kiléptem az ajtón, hálásan rámosolyogtam a srácra, aki csak egy óvatos mosoly kíséretében biccentett.
Az utcára lépve megcsapott a kipufogógáz, valamint az emberek nyomott nyüzsgésének szaga. Melegebb ugyan nem volt, mint az étteremben, de a párás levegő miatt kellemetlennél vált levegőt venni. Az emberek forgatagában elsasszéztam az út szélén álló, kis, éttermi robogóig. Nem volt nagy szám, de gyorsabb, mint a bicikli, ergo kényelmesebb is. Na, meg a pizzéria finanszírozta. Ez volt a "futár-járgány".
Gyorsan kinyitottam a motor hátulján álló rekeszt, amin az étterem logója volt, és miközben leszedtem a cetlit, a kartont betoltam a dobozba. A fejemre emeltem a bukósisakot, és mialatt megnéztem a cetlin szereplő címet, magamban az útvonalat memorizáltam.
Sebesen száguldottam az autók között, majd egy éles kanyart követően egy szűk utcában találtam magam, ahova kevésbé szűrődött be a kint autók zaja. Megint a cetlire pillantottam, majd körbenéztem, utcatáblát keresve. A cím egyébként egyezett, de, mivel sohasem jártam még itt, kissé érdekes volt. Leállítottam a motort, leemeltem a fejemről a sisakot, és, mikor megint a kezembe vettem a pizzát, megnyugodva éreztem, hogy még mindig meleg. Gáz is lenne, ha kihűlt volna, mivel annyiszor léptem át a sebességhatárt, hogy meg se tudom számolni.
Közelebb léptem a sötét ajtóhoz, és bekopogtam. Azon kívül, hogy a fémen gyengén visszhangzott a mozdulat, nem értem el semmit, szóval, fél kézzel fogva a pizzát, benyitottam.
Egy hosszú folyosó tárult elém. Azonnal feltűnt, hogy erőteljes hangokat hallok: sikítás, nevetés, kiabálás, és ahogy közelebb értem a folyosó végén lévő ajtóhoz, egyre hangosabbak lettek. Fogalmam sem volt, mi lehet az ajtó túl oldalán. Persze, csak arra tudtam gondolni, hogy egy pizsamapartit rendeznek itt, ahol sok éhes, ámbár fogyókúrázó lány sikongat, vihog és kiabál, arra az egy pizzára várva, amit majd közösen fogyasztanak el. Jó a fantáziám, tudom.
Végül habozás nélkül beléptem az ajtón. A látvány, hogy mindenféle emberek rohangáltak fel-alá, nem kicsit döbbentett meg. Eleve ultra vékony lányokra számítottam, és az, hogy nagy darab férfiak is idegesen futkostak, kissé lerombolta a lelki világomat. Mindenki olyanokat kiabált, hogy "10 perc kezdésig!", meg hogy "állítson már valaki a fényeken!", és "nem kell annyi füst!". Először megdöbbentem, majd összeszedtem magam, és odaálltam egy alacsony nő elé.
- Elnézést- szólítottam meg, ügyetlenül szorongatva a pizzát, amit baromi hatalmasnak és zavarónak éreztem.
- Igen?- nézett fel rám. Haja szoros copfba volt kötve a feje tetején, és kapkodva kisöpört egy tincset a szeméből.- Te ki vagy?
- Pizzát hoztam- emeltem fel ügyetlenül a dobozt.
- Pizzát?- a nő egy pillanatra megilletődött, majd megforgatta a szemeit.- Luke. Hát persze.
- Parancsol?
- Menj el a legelső kanyarig- mutatta, én pedig követtem tekintetemmel, merre mutat az ujja.- Aztán fel a lépcsőn, majd balra és jobb oldalon az első ajtó.
- Értem, köszönöm- halványan elmosolyodtam. A hölgy biccentett egyet, majd egy "már csak 8 percünk van!" kiáltással otthagyott. Valamiért úgy éreztem, ez a 8 perc nekem is szól, így szinte futva mentem fel a lépcsőn. Balra, majd jobb oldalon az első ajtó...
Megálltam az ajtó előtt, és fél kézzel megigazítottam egy kicsit a hajamat. Tompán sikításokat lehetett hallani, és erősen úgy éreztem, mintha a lábam alatt rengene az épület. Fura.
Felemeltem a kezem, és bekopogtam az ajtón. Pár pillanat múlva nevetés hallatszott bentről, majd kinyílt az ajtó.
Egy sötét hajú srác pislogott rám. Ujjatlan, fekete trikóban volt, karján tetoválások húzódtak. Elvigyorodott, mikor meglátott, és a szemembe nézett.
- Mizu?
- Pizzát hoztam- emeltem fel a dobozt, ő pedig bólintott, majd hátrafordulva elordította magát.
- Luke!
- He?- hallottam bentről egy hangot. Nem sokkal később egy szőkés srác lépett az ajtóba. Bozontos, szőke hajába túrt éppen, és kék szemeit rám függesztette. Szája szegletében fekete piercing volt, ő pedig éppen beharapta ajkát. Fekete felsőjén a "YOU COMPLETE ME" felirat állt.
- Itt a pizzád- bökött rám a sötét hajú srác.
- Ah, már majdnem éhen haltam- nyögött fel, majd félre állt az ajtóból.- Hozd be, kérlek.
Mekkora barom. Ahelyett, hogy elvenné, vagy valami, itt csicskáztat.
Végül beléptem. Egy nagy szobában találtam magam. Az egyik fal oldalán megvilágított tükrök sorakoztak, ami előtt két srác állt. Esetlenül megálltam, közben pedig mögöttem a sötét hajú fiú becsukta az ajtót.
- Fiúk, 6 percetek van!- dörmögte egy erőteljes férfihang. Már meg sem lepődtem, amikor megláttam a kanapén ülő zakós, hatalmas pasast. Megállapodott a tekintete rajtam, majd összevont szemöldökkel felállt.- Ő meg ki?
- Hozta a pizzámat- vont vállat a piercinges.
- Luke Hemmings!- emelte fel a hangját az ember.- 6 perc múlva kezdődik a koncert! Ugye nem gondolod...
- Elnézést- szakítottam félbe, mire minden egyes tekintet rám szegeződött a kis szobában: a nagy emberé, a sötét hajúé, a piercingesé, a fejpántosé és a lila hajúé(?).- De lassan kihűl a pizza.
A srácok elvigyorodtak, a hatalmas bácsi viszont felvonta szemöldökét.
- Mondd, te ki is vagy?
- Kristina Bazan. De inkább csak Tina- feleltem.
- Nos, kedves Kristina- kezdte.- Mire gondolsz most?
- Tessék?- nevettem el magam zavartan.
- Mire gondolsz most?- ismételte önmagát, mire felvontam a szemöldököm.
- Arra, hogy én csak egy pizzát hoztam.
- Nem arra, hogy vajon miért nem vagy modell?- kérdezte, nekem pedig elkerekedtek a szemeim.- Vagy esetleg arra, hogy milyen kivételes helyzetben vagy?
- Én nem...- kezdtem volna, de belém fojtotta a szót.
- Nem akarsz esetleg modell lenni? Tudod, én modelleket is menedzselek.
- Nézze, én csak ezt a nyavalyás pizzát hoztam- fakadtam ki, és gyorsan a kis asztalra tettem a dobozt.- Nem gondoltam semmi ilyen modelles cuccra. Mint már mondtam, elhoztam ezt a pizzát, mert ez a munkám. És már elnézést, de fogalmam sincs, hol vagyok, szóval könnyítene a helyzeten, ha nem mondana mindenfélét- túrtam a hajamba. Csak egy picit zavart az a sok feszült szempár, ami rám szegeződött. Egy kicsit csak.
- Ez jó. Nekem tetszik a stílusod- bólogatott, én pedig el sem hittem, hogy az igazán lányos kirohanásom után is ekkora... ekkora önbizalma van.
- George, 4 perc múlva kezdünk- szólt közbe a lila hajú srác, mire hálásan pislogtam rá.
- Csitt- intette le őket.- Addig egyetek pizzát. De gyorsan- amint ezt kimondta, a fiúk egyszerre robbantak rá a kis asztalra.- Te pedig, kedves Tina. Kérlek, ülj le velem.
Vonakodva követtem, és leültem mellé a kis kanapéra. Közvetlen mellettem Luke Hemmings, azaz a piercinges srác harapott éppen egy nagyot a pizzából. Kicsit sem volt zavaró. Miközben a fiúk folyamatosan teli szájjal röhögtek, George hozzám fordult.
- Sosem fordult meg a fejedben, hogy esetleg modellkedj?
- Én sosem...- kezdtem, amikor egy hatalmas szelet pizza esett az ölembe. Eltátottam a számat, és felnéztem, hátha megpillantom a tettest. Luke nézett rám, elfojtott nevetéssel, én pedig először az ölemben heverő, és a felsőmet bekoszoló szeletre néztem, majd a srácra. Ha pillantással ölni lehetett volna, Luke már régen a földön fekszik.- Már ne is haragudj..- kezdtem volna letolni, amikor az alacsony nő hajolt be az ajtón.
- Fiúk! Idő van!- mire a srácok egy emberként kezdtek kifele menni.
- Hé!- kiáltottam Luke után, de ő csak széttárta a kezét, és egy igen gúnyos mosollyal ajándékozott meg, aztán kisétált az ajtón, maga után becsukva azt. Hah, még csak bocsánatot sem kért. Azt hittem, ott helyben ráugrok és kinyírom.
- Hol is tartottunk?- tért vissza a tárgyhoz George, erősen ráncolva a homlokát. Fintorogva visszadobtam a pizza szeletet a dobozára, és visszafordultam a pasashoz.
- Azt akartam mondani- egy szalvétát elvettem az asztalról, ami kissé használtnak tűnt vele, de arra pont jó volt, hogy letöröljem vele a pólómat.- Hogy sosem gondoltam modellkedésre.
- És miért nem?
- Nézzen rám- mutattam magamra, a szalvétával a kezemben.- Nem vagyok egy modell alkat. Talán ez nem elég kifogás, de tudja maga, mennyi ideig éreztem magam pocsékul a bőrömben?
- Ezeknek mind nem látom értelmét- amint ezt kimondta, borzasztó hangos sikítás rázta meg az épületet. George mosolyogva nézett rám, majd az asztalhoz nyúlva levett róla egy kis távirányítót. Elfordulva megnyomta az "on-off" gombot, mire a sarokban lévő kis képernyő felvillant, és az előbbi srácok énekeltek rajta, miközben a nézőtér egy hangos sikoltássá olvadt össze.
- Biztos, hülyén fog hangzani, amit most mondok- szólaltam meg egy idő után. Folyamatosan a képernyőt néztük, én pedig HD-ben érzékeltem mindent, ami a színpadon történt.- De ők nem a 5 Seconds Of Summer?
- De igen- a pasas valami "ez honnan jött?" pillantással fordult vissza hozzám.- Eddig nem vetted észre?
- Az igazat megvallva nem- elnevettem magam.- Csak rádióban hallottam a nevüket, és most így leesett. Eddig fogalmam sem volt róla, kik ezek a srácok.
- Egy okkal több, hogy velem dolgozz- mondta újra. Kéntelen voltam elszakítani a tekintetem a képernyőről.- Akárhova mennek turnézni, te ott lehetsz. Velük töltheted az idődet.
- Ez nem fog meggyőzni.
- Akkor máshogy fogalmazok: lehetőséget látok benned. Amint beléptél azon az ajtón éreztem, hogy te különleges vagy. Mindened megvan ehhez a szakmához: stílus, alak, kinézet, és uram atyám, az a csekély önbizalom, ami ilyenkor elengedhetetlen. Mit vesztenél vele?- pillantása szinte perzselt, én pedig lesütöttem a szemem.
- De anyáék...
- Biztos vagyok benne, hogy a szüleid támogatni fognak- mondta úgy, mintha ismerné anyáékat.- 19 évesen egy pizzériában dolgozol, holott rengeteg más rejlik benned. Például ez is.
- Maga szerint menne?- kérdeztem, és erősen azon voltam, hogy beadom a derekam.
- Biztos vagyok benne- biccentett George.
Sóhajtva hátradőltem a kanapén, és két kézzel a hajamba túrtam. Majd megremegett a gyomrom, ahogyan a srácok egy új dalba kezdtek, és azon kaptam magam, hogy felülök.
- Benne vagyok.
Eközben éppen a "She Looks So Perfect" című zenéjüket játszották.
Szia! Nagyon jó lett! Az írásodba nem tudok belekötni mert hihetetlenül fogalmazol. A blog kinézetével van annyi gond hogy szerintem a háttér és a fejléc szine nem illik egymáshoz. Tanácsolom higy rakj a háttérre egy effektet hidd el sokkal jobban fog mutatni :) csak így tovább! Várom a kövi részt :) puszi: Holly
VálaszTörlésJaj, nagyon szépen köszönöm!:) És igen, egyet értek, a háttér nem az igazi. Meg fogom próbálni egy másik effektussal, vagy fogalmam sincs..:D Puszi:)
Törlés