3. fejezet

Manók!:)
Ééééés meghoztam a 3. fejezetet:) Hű. Nagyon köszönöm, hogy az előző részeket ennyien tekintettétek meg... Fantasztikusak vagytok!*O* Imádlak Titeket. Ezt a részt is megpróbáltam a lehető legjobbra csinálni. (Hozzátenném, imádtam írni.) Szóval, nagyon remélem, tetszeni fog majd Nektek. 
U.i.: komizni és feliratkozni se felejtsetek el!:)):)
Pussz-nyussz: Kata xxx

Kristina szemszöge

Nem kicsit lepett meg, hogy a kanapé bőrhuzata helyett a puha párnáim közé süppedt az arcom, mikor felkeltem. 

Még kábán felültem, és az arcomat megdörzsölve állapítottam meg, hogy a szobámban vagyok. Fura, gondoltam. Úgy emlékeztem, a nappaliban aludtam el.
A hajamba túrva leléptem a hideg padlóra, és lábujjhegyen kitopogtam a konyhába.
- Jó reggelt!- köszöntött Calum vidáman. A pultnál ülve éppen a kávéját kavargatta.
- Jó reggelt- mosolyodtam el, majd a pulthoz sétálva felvettem a bögrémet, és csináltam magamnak egy jó meleg kakaót. Ash és Mike az asztalnál ették éppen a nutellás gofrijukat, amikor lehuppantam velük szembe.- Mi a helyzet a többiekkel?
- George elment valamit intézni- vont vállat Ashton.- Luke pedig piheni a hősködést.
- Mi?- nevettem el magam, ugyanis el nem tudtam képzelni, mire gondolhat a dobos srác.
Mikey éppen a brutálisan csokikrémes gofrijával szenvedett, amikor Cal hátulról meglökte a fejét, így Michael kis híján szörnyethalt. Én folyamatosan rajtuk nevettem, és közben alig bírtam inni a kakaómat. Aztán Luke lépett a konyhába. Fekete, koptatott farmert viselt, elnyűtt szürke pólóval. A haja úgy állt, ahogyan azt tőle megszokhattuk: tökéletesen. Ajkát széles mosolyra húzta, amint leült mellém, és végigmért.
- Mi újság?- villantotta felém fogsorát. A többiek felnevettek, én pedig megráztam a fejem, majd gyorsan behörpintettem a kakaómat, és felálltam.
- Azt hiszem, felöltözök- azzal beleraktam a mosogatóba a bögrém.
A fiúk csak bólintva fogadták a hírt, úgyhogy betrappoltam a szobámba. Magamra csukva az ajtót már tudtam, hogy csak lazán kell felöltöznöm, hiszen a fotózás előtt úgyis másik ruhába bújtatnak. Miközben az "I HATE YOU" feliratú, fekete pólómba bújtam, úgy döntöttem, ma reggel a sminkelést is hanyagolom, hiszen az arcomat is majd kézbe veszik. Gyorsan megfésülködtem, és a fogkefémet megragadva kiléptem a szobámból, hogy elmehessek fogat mosni.
A folyosón beleütköztem Luke-ba, aki éppen a konyhába tartott.
- Bocsi- kerültem ki, ő pedig elvigyorodott.
- Tetszik a pólód.
Lenéztem az anyagra, majd elnevettem magam, és kikerülve a magas srácot, bementem a fürdőbe.
Miután végeztem odabent, kerítettem helyet a fogkefémnek (nem volt kedvem minden áldott reggel magammal hurcolni) és kimentem a konyhába. Egyedül George üldögélt az asztalnál, ujjai közt a telefonját forgatta. Amint megpillantott, rögtön a vele szemben lévő székre mutatott, jelezvén, hogy üljek le.
- Beszélnünk kell, Kristina Bazan- mondta, amint lehuppantam.
- Igen?- a fülem mögé kotortam a hajam, és kíváncsian figyeltem menedzseremet.
- Láttam a tegnapi fotózás képeit- a szemembe nézett, nekem pedig meglódult a pulzusom. Te jó isten.- Azt kell mondanom, elképesztően jók lettek.
- Hű- megkönnyebbülten felsóhajtottam.- Nos, köszönöm.
- Gary mondta, hogy a pózokat végig rád bízta.
- Így volt, igen.
- Én pedig ennek nagyon örülök- olyan gyors mosoly futott át az arcán, hogy utána úgy tűnt, meg sem rezdült a szája széle.- Ugyanis az elkövetkezendő fotózásokban nagy dolgokba fogunk belekezdeni. Még egyszer meg kell, hogy kérdezzelek: továbbra is megbízol bennem, és folytatod?
- Öhm, persze- zavartan elmosolyodtam.- Nem értem. Már nyakig benne vagyok. Még szép, hogy folytatom.
- Tehát megbízol bennem?
- Igen, azt hiszem.
- Oké- elvigyorodott. Ebben a pillanatban a fiúk röhögve tértek vissza köreinkbe, George pedig úgy nézett rájuk, mintha eddig a vattacukorról beszéltünk volna. Hm.
Gyorsan végignéztem a srácokon: Cal ujjatlan trikót viselt, ami láttatni engedte tetoválásait, mellé pedig egy szürke farmer fedte lábát. Michael haja ezúttal a sötétbordó árnyalataiban tündökölt, csuklóján pár csörgő, szegecses karkötő díszelgett, a szürke pólójához pedig fekete nadrág járt. Ashton haján a szokásos fejpánt húzódott, ezzel a homlokába szorítva a szőkés tincseit. Karkötő csilingeltek a kezén, ahogyan felnyúlt és megigazította a szemébe lógó haját. Luke "RAMONES" feliratú felsője kiemelte halvány bőrét. Szőke haja a homlokába lógott, és éppen hogy nem takarta el fagyott kék színű szemeit, amivel most engem nézett. Tekintetem önkéntelenül is a rózsaszín, puha ajkaira vándorolt, aminek szegletében ott volt az az elmaradhatatlan piercing. Széles vigyorra húzta a száját, én pedig próbáltam úgy visszakönyökölni az asztalra, hogy a karom ne tegyem mellé.
- Fiúk, valamit mondanék- George felállt. Lecsapta a telefonját az asztalra, és köhintve megigazította zakóját.- Ma elmarad a próba.
Amint kiejtette az utolsó szót a száján, Ash rácsapott Mike karjára, aki kitárta a kezeit, így mindkét alkarja nekiütközött Luke és Calum hasának. Cal felkurjantott, Luke pedig eltátott szájjal a többiekre vigyorgott. Őket nézve én is elmosolyodtam, de George feltette a kezét, jelezve, hogy még nem fejezte be.
- Helyette Kristina-val jöttök a fotózásra.
A fiúk még inkább felélénkültek, én viszont elkerekedett szemekkel csaptam magam homlokon. Azzal a lendülettel, ahogy George felém fordította a fejét, én felpattantam.
- Erről nem volt szó!
- Kristina Bazan, ha jól emlékszem, azt mondtad, megbízol bennem- emlékeztetett.
- Igen, tudom... De rajtam fognak röhögni!- mutattam rájuk, mire afféle "ki? én? mivan?" arckifejezéssel mutogattak magukra, én pedig önkéntelenül is elnevettem magam.- Látod?
- Nem lesz idejük rajtad röhögni- legyintett.- Inkább azért fognak aggódni, hogy ki ne nyiffanj.
- Mi van?- kerekedtek el a szemeim. A többiek is megálltak egy pillanatra, hogy nem értették-e rosszul, amit George mondott az imént.
- Csak viccelek- nevette el magát, én pedig fintorogva megállapítottam, hogy eszméletlen beteg humora van.

Úgy egy órával később egy sötétkék, szinte függönyszerű ruhában álltam a repülőtéren.
Persze, ez afféle magánreptér-szerű volt, hiszen egyetlen lélek sem tartózkodott a helyszínen (elég tárgyilagos voltam). George egy magas pasassal dumált éppen, a fiúk pedig a svédasztalon kotlottak. Az arcomat Sharlotte festette ki, bár most jóval szolidabb volt, mint tegnap. Agyon dicsérte a ruhámat, mivel kiemelte a szemem színét, és szerinte olyan "isteni légi királynő" leszek. Nem tudom, de mintha ma mindenki megbolondult volna.
Miután Sharlotte végzett az arcommal, odakiáltott George-nak, aki gyorsan vállon veregette a pasast, akivel eddig cseverészett, és hozzánk sietett.
- Kristina Bazan, készen állsz?- tette fel a már jól ismert kérdést.
- Igen- mondtam, de aztán még hozzátettem.- Legalábbis azt hiszem.
George megragadta a karom, és odakiáltott a fiúknak, akik gyorsan magukba tömtek pár szendvicset (Ash-nek például a fele kilógott a szájából) és már mellénk is értek. Menedzserem elvonszolt a reptér végéhez, ahol egy szép darab (nem tudom, mi számít szépnek, de na) és elég testes helikopter álldogált. A tetején lévő propeller (vagy mi a csuda) már nagyban forgott, és a szele meglebegtette a ruhámat. Először arra gondoltam, hogy de aranyos, megnézhetjük a helikoptert. Aha.
- Készen álltok?- vigyorgott ránk George. Rövid haját egészen nagyra nyújtotta a helikoptertől áradó szél, ami most, hogy egyre közelebb mentünk, olyan erővel kapott a ruhámba és a hajamba, hogy ha Ash nem áll mögöttem, simán elfúj.
- Mi van?- Michael döbbent hangját hallva felé fordultam, a hajam olyan erővel vágódott az arcomnak, hogy majdnem kiverte a szemem.- Én oda fel nem szállok.
- Mike, ne már!- Luke vigyorogva rángatta a bordó hajú srác pólóját.- Zsír lesz!
George eközben a karomat fogva vonszolt maga után. Mivel attól féltem, ha túl messzire kerülök a fiúktól, ők végül megfordulnak és itt hagynak, gyorsan belekapaszkodtam Luke felsőjébe, aki így kénytelen volt mellettem lépkedni. A szél erősen nekem lökte a srácot, így annak illata is majdnem padlóra vitt, a körülöttünk tomboló hurrikánnal egyetemben. George fellépett a helikopterre, majd megfordulva a kezét nyújtotta, hogy engem is felhúzzon. Ekkor a szél már ezt igen erősen akadályozta, így Luke-nak kellett a derekamnál fogva, szinte feladni menedzserünk mellé.
George azonnal lenyomott az egyik bőrülésre, és a kezembe tolt egy fejhallgató-szerűséget , amin egy kis mikrofon is volt. A propeller zaja elképesztően hangos volt, így gondolkodás nélkül a fejemre raktam a fejhallgatót. A ricsaj jelentősen tompult, én pedig ezt követően azt figyeltem, ahogyan George az "ötesóes" kezébe is ad egy ugyanilyent. Mint mondtam, ez egy elég testes helikopter: Luke azzal a lendülettel, ahogy fellépett, levágta magát mellém, mivel az volt legközelebb hozzá. Mellé Ashton csúszott, velem szemben pedig Cal foglalt helyet, akit a falfehér Michael követett, a sort pedig George zárta. Igazán vicces volt, ahogyan a bozontos hajakon ott virít a fejhallgató-szerű cucc- főleg Ash-en, akin még ráadásul fejpánt is volt.
- Josh, mehetünk!- szólalt meg George. Ha nem lett volna a fejhallgató, csak a szájáról tudtam volna leolvasni, de így a hangja a fülemben szólalt meg.
Hirtelen a helikopter megbillent, én pedig úgy éreztem (mivel a szélén ültem), menten kizuhanok. Ösztönösen felkiáltottam, és megmarkoltam a mellettem ülő Luke karját, aki nevetve figyelt.
- Nincs ajtaja ennek az izének?- szólalt meg Mike, és aggodalmasan nézett körbe.
- Nyugalom- intette le George, majd lazán a térdének dőlve kinézett azon a hatalmas lyukon, ahol az ajtónak kellett volna lennie.
A helikopter egyre csak emelkedett és emelkedett, én pedig mezítelen lábamat szorosan összekulcsoltam, és alig mertem kinézni a levegőbe. Továbbra sem értettem, mi a halálnak vagyok kisminkelve, ha csak itt nézelődünk a magasban. Aztán George hangja szólalt meg a fülesemben.
- Kristina Bazan, emlékszel még, hogy azt ígérted, megbízol bennem?
- Tudod, George, ilyenkor nem tudom hová tenni ezeket a kijelentéseidet- közöltem vele, mire a fiúk felnevettek.
- Ezúttal szükséged lesz a belém vetett bizalmadra- mondta, aztán felállt, és valami össze-vissza drótos cuccot vett elő az ülése mögül. Lehet, csak engem zavart, hogy közben majdnem kivágódott a helikopter oldalán.
- Kezdek félni- vallottam be. George intett, én pedig Luke karját markolva (ne értse senki félre, Ő ajánlotta fel, hogy segít, nehogy kizuhanjak a semmibe) odatopogtam hozzá. Instabilan álltam, ezért Michael segítőkészen megfogta a másik karom.
- Ebbe kellene belelépned- adta az utasításokat a nagyfőnök. Időm sem volt elgondolkodni azon, vajon miért kell nekem belebújnom ebbe az izébe, amikor csak nézelődnénk. Csak akkor esett le, mik a menedzserem tervei, amikor már mind a két combomra rá volt erősítve az a tartó cucc, ami szerintem még fűrésszel sem lehetett volna elvágni- legalábbis olyan erővel szorította el a vérkeringést a lábamban, hogy ebből erre következtettem. A végén pedig George újabb ezerötszáz mindent tekert rám, és a fenekemnél máris ott volt egy hintaszerűség, aminek két végén valami atomerős (és nehéz) kötél tartotta.- A következő a történet.
- Nem akarok meghalni- szakítottam félbe ijedten, és a gyomromban akkora görcs uralkodott, hogy azt hittem, megfulladok.
- Nem fogsz- nyugtatott George, vagyis csak próbálta.- Szóval. Itt, az ülés alatt van egy kis létra. Azon szépen lemászol, miközben ezek az erős emberek- hátramutatott a 5 Seconds Of Summer társulatára, mire a fiúk elkerekedett szemekkel bámultak vissza rá.- tartják ezt a sok kötelet. Végül ráállsz azokra a korlátokra ott lent. Látod? Aztán óvatosan ráülsz erre a hintára.
A szívem a tokromban dobogott, a görcs a hasamban pedig egyre nagyobb lett. Mindent elsöprően uralkodott rajtam a halálfélelem. Szentséges ég. 
- Minden oké?- hallottam Calum hangját a fülesemben. Erősebben megszorítottam a fiúk kezét, majd egy nagyot sóhajtottam. Hát, ha már meg kell halnom, úgy haljak meg, hogy a 5 Seconds Of Summer itt ül mellettem. Igen, szerintem is gáz, de olyannyira féltem, hogy jelen pillanatban ezzel nyugtatgattam magam.
- Azt hiszem, menni fog- mondtam. Azt hittem, nem fogják hallani, de a George arcán szétterülő vigyorról már tudtam, hogy nagyon is hallották.
Óvatosan elengedtem a srácok kezét, és szabályosan átsétáltam George kezébe, aki segített, hogy ne haljak meg idő előtt. Egyik lábam már a kis létrán volt: a fém hűvösen tapadt a lábamra, és bár a nyári hőmérsékletnek köszönhetően nem fáztam, a tény, miszerint kizuhanok és meghalok, mintha jéggé fagyasztotta volna minden egyes porcikám.
- Ne aggódj, a lábaidon a védőkötelek nem engednek majd lezuhanni- mondta George, és azzal a lendülettel lekapta a fejemről a fejhallgatót. Hirtelen megint éreztem a propeller nyújtotta ricsajt, és már a többiek hangját sem hallottam. De pár pillanat múlva mindkét fülembe beletömött, afféle füldugó cuccot. Csakhogy, amint ezek a hangot is tompították kissé, meghallottam a srácok izgatott hangját.
Ha elkezdted, Tina, csináld is végig ezt a szart. Szépen lassan szeltem a létrafokokat, miközben mindkét kezemmel a kapaszkodót markoltam. Éreztem, ahogyan megfeszülnek a rám erősített kötelek, és hirtelen olyan mérhetetlen bizalommal gondoltam az azokat markoló fiúkra, hogy mindenféle félelem nélkül óvatosan ráültem a kis hintámra. Addig minden oké volt, amíg egyenesen előre néztem, de aztán a ruhám becsípődött az egyik kallantyúba, én pedig lefele nézve megigazítottam... és akkor pillantottam meg az alattam húzódó óceánt. Erősen megmarkoltam a két biztosítót a hinta két végén, és próbáltam nem lenézni. Kis kattanást hallottam tompán, majd biztosító kötelek máris erősebben tartottak.
- Minden rendben- hallottam George hangját. Kezdtem elhinni, hogy tényleg minden oké. Az futott át a fejemen, hogy az ember biztos ezt érzi, mielőtt meghalna.- Föléd rögzítek egy kamerát. Ne ijedj meg.
Hirtelen feltűnt a fejem fölött egy vasrúd, aminek a végére egy nem éppen olcsónak tűnő fényképezőgép volt erősítve. Addig jött előre fele a rúd, míg megállt előttem, én pedig éreztem, ahogyan engem vesz.
- Fel is veszed, ahogyan meghalok?- kérdeztem, de a hangomban mosoly bujkált. Nem volt biztos benne, hogy hallanak odafent, de amikor felcsendült a srácok édes nevetése, úgy éreztem, nyolcvanöt kiló súly gördült le a szívemről.
- Ha meghalsz, őt is lelökjük- szólalt meg Luke. Éreztem, hogy mosolyog, nekem pedig egyre hevesebben kezdett dobogni a szívem.
- A kamera végig téged fog venni- közölte George.- Ne aggódj, van életbiztosításod.
- Ez megnyugtat.
- Úgy értem, tudod, ebbe akkor egyeztél bele, amikor aláírtad a szerződést. Szóval- szinte láttam, amint széttárja a kezét.
- Sejtettem, hogy saját magam is felelős vagyok érte- forgattam meg a szemeimet.
- Na. Josh, indulhatunk.
- Mi van?- sikítottam fel. Abban a pillanatban megmozdult a gép, ami eddig egy helyben állt, én pedig kissé előrelendültem a hintával.- Arról nem volt szó, hogy menni is fog!
- Nyugi, hamar megszokod.
- Én eskü kilöklek- hallottam Calum hangját.- Tina, minden oké?
A helikopter szépen lassan elérte a normál sebességet, én pedig összeszorított szemekkel, erősen fogva a két tartót, ültem. Ahogyan megszoktam a sebességet, a szelet, ami állandóan lökdösött, és az érzést, miszerint több száz méter levegő van a talpam alatt, kinyitottam a szemeimet, és rekedten megszólaltam.
- Ez... elképesztő.
Szépen lassan már nem csak az óceánt láttam, hanem az azt környező házakat is, és aztán pedig már egészen New York fölött szálltunk. A lélegzetem is elakadt, ahogyan a lábaimmal kalimpáltam a levegőben, közben pedig a sárga taxik alattunk vonultak el.
- Pózólj!- reccsent a fülembe George hangja.
Már kissé bátrabb voltam, így szépen lassan oldalra fordultam, miközben jobb kezemmel még mindig markoltam a kötelet, a hátamba pedig belevágott a másik drót. Felhúztam a jobb térdemet, a talpamat a kis hintára fektettem, és a fejemet hátrahajtva hagytam, hogy a szél vigye a hajam. Majd lehajtottam a fejem, és a szabad kezemmel mintákat rajzoltam a levegőbe. Aztán visszafordulva újra mindkét lábamat leengedtem, és óvatosan lóbálni kezdtem őket. Felnéztem az égre, és hitetlenül elnevettem magam. El sem hittem, hogy komolyan egy helikopteren lógva lóbálom a lábaimat. Egészen belelendültem, és már egyik kezemmel sem fogtam a szélét- helyette inkább felemeltem mindkét karom, és vidáman felkiáltottam. A fülemben a srácok nevetése csengett. Meg voltam arról győződve, hogy a kis kamera nekik is mutatja a felvételt. Majd felnéztem, és miután megbizonyosodtam arról, hogy ha felállok (igen, nem hallotta senki rosszul) akkor nem verem be a fejem. Megragadtam mindkét kezemmel a köteleket és magam alá húztam a lábaim. Luke valószínűleg előre látta, mit tervezek csinálni, ugyanis eszméletlen hangerővel hallottam a fülemben a hangját.
- Eszedbe ne jusson.
- Kezd megtetszeni a dolog- feleltem könnyedén, és feltoltam magam.
Az érzés, ahogyan fent állsz, alattad pedig ezer meg ezer ember és autó vonaglik, elképesztő. A gyomrom megint görcsbe ugrott, és szinte levegőt is elfelejtettem venni, ahogyan a délelőtti napsugarak megsimogatták csupasz lábaimat, a szél pedig felemelte a szoknyámat.
- Ha nem lennél ilyen gyönyörű, most visszarángatnálak- mondta Michael, én pedig elnevettem magam.

Úgy 10 perccel később George hangja szólalt meg a fülesemben.
- Tina, vissza kéne jönnöd. A helikopter percek múlva leszáll.
Kelletlenül elhúztam a számat. Lábaimat meglóbáltam, még egyszer utoljára New York felett, és felsóhajtottam. Annyira megszoktam már, hogy ilyen magasan lebegek, és hogy a gyomrom önálló életre kelt, hogy nem volt kedvem leszállni a biztonságot nyújtó hintáról.
- Annyira szép itt minden- felemeltem a fejem, és az égre néztem.- Nem akarok pont most meghalni.
- Tina, ha most azonnal feljössz, nem is fogsz meghalni.
- Hát jó- mentem bele, mivel azért a közeljövőben sem terveztem véget vetni az életemnek.- Akkor... mit csináljak?
- Húzd magad a létrához- adta az utasítást George, a háttérben pedig a fiúk izgatott hangja szólt.
Eleresztettem a jobb kezemre eső kötelet, és óvatosan megragadtam a létrát, a hűvös fém azonnal a kezembe vágott. Odahúztam magam, és az egyik lábam rátettem a lépcsőfokra, majd azonnal felhúztam magam. Az erős szél most a szoknyámat rángatta, én pedig úgy éreztem, megfagynak a lábaim. Léptem még egyet, majd feltettem a kezeimet a helikopter padlójára, és valaki máris megragadta, hogy felhúzzon. Nagy nehezen felhúztam a lábaimat is, amik most, hogy már nem vette őket körbe közvetlen szél, egészen kellemes meleget éreztek. George azonnal elkezdte a lábamról lefejteni azt a kismillió dolgot, amit rákötött előzőleg. Lihegve néztem fel, ugyanis valaki még mindig a kezemet fogta, hogy ne nyúljak el a gépen. Luke Hemmings szeme csillogott, ahogyan rám mosolygott.
- Meg vagy?- kérdezte halkan.
Normál esetben csak én hallgattam volna, de mivel ott volt az a kis mikrofon a szája előtt, az egész helikopter hallhatta.
- Ez... egyszerűen... úristen- próbáltam szavakba önteni az imént átélteket, de egyszerűen lehetetlen volt.
A fiúk felnevettek, én pedig, miután George megszabadított a zsinóroktól, Luke-ot követve lehuppantam Ashton és közé. Ash egy pokrócot dobott rám, én pedig felhúztam a térdeimet, és miközben kivettem a fülemből a kis füleseket, majd feltettem a nagyot, úgy éreztem, leszakadnak a lábaim.
- Kristina Bazan, elképesztő voltál!- közölte lelkesen a menedzserem. Időközben mindenki ugyanúgy lecsüccsent, mint mikor jöttünk.
- Tényleg?- mosolyodtam el kimerülten, és a fejem önkéntelenül is Luke vállára csuklott. A lábaimnak jólesett a pokróc nyújtotta meleg, és annyira elálmosított, hogy azt hittem, menten elalszom.
- Hát, ha legközelebb miatta hagyjuk ki a próbát- mutatott rám Michael.-, akkor legalább ne kerüljön halál közeli helyzetbe.
- Azért emelem a fejkendőm- bökött játékosan oldalba Ashton, mire felnevettem.- Én tuti nem mertem volna kiülni oda.
- Hű, hát- ásítottam egyet. A szél kifújta az arcom, és majdnem leragadtak a szemeim.- Köszi, meg minden. Először azt hittem, meghalok, de komolyan.
- Na, az gáz lett volna- jegyezte meg Calum, én pedig elmosolyodtam.- Sorsot kellett volna húzni, hogy ki ugorjon utánad.
A helikopter mély ereszkedésbe kezdett, én pedig összeszorult gyomorral nyomtam a fejem az ülésnek. Zúgott a fülem, és olyan erősen szorított a gyomrom, hogy majdnem elhánytam magam. Percek múlva pedig már a repülőtéren zöttyent le a gép.
- Leszállhattok- szólt a fülesekbe a pilóta, mi pedig lekaptuk a fejünkről a fejhallgatókat és elkezdtünk leugrálni a helikopterről.
Mike előttem ugrott le, és bár szürke volt az arca, feltartotta a kezét, én pedig arra támaszkodva leszökkentem mellé. A propeller még mindig pörgött, így folyamatosan a hajunkat cibálta a szele. Luke mellettem ért földet, és a derekamat megragadva azonnal elkezdett a terminál felé tolni. A nagy sietségben a kék ruhám könnyű anyaga a földre lógott, Luke pedig azzal a lendülettel rálépett, ahogyan lépett egyet. Olyan hangot hallottunk, mint a papír szakadása, nekem pedig elállt a lélegzetem.
- Luke!
- Jézusom- hökkent meg, és gyorsan felkapta a földről a leszakadt anyagot.
- Tina, kilátszik a bugyid- jött szorosan mögém Calum, hogy eltakarja hátsó felemet George és a pilóta elől.- Mi történt?
- Véletlen ráléptem a ruhájára- magyarázkodott Luke, kezében szorosan markolta a kék ruhaanyagot.
- Cal, nagyon látszik?- mormogtam hátra.
- Hááát.
- Milyen színű?-kérdeztem hirtelen.
- Fekete.
- Basszus- dühöngtem.- Ki van a fenekem. Luke, nem hiszem el! Hogy tudtál rálépni a ruhámra?
- Véletlen volt- tette fel a kezeit.- Útban volt a szoknyád.
- Most a feneke van útban- vonta össze az orrát Michael. Éppen vállon csaptam, amikor Ash robogott felénk. Időközben ő már bevette a svédasztalt, és most egy nagy tál salátát tartva fékezett le előttünk.
- Ezt meg kell kóstolnotok- magyarázta boldogan, fejkendője a szemébe lógott.
- Persze, de előtte kísérjetek el mosdóba- megmarkoltam Mike alkarját, a fiúk pedig bólintottak.
Igen érdekes látványt nyújthatott, ahogyan a 5 Seconds Of Summer gyűrűjében elmentem mosdóba, majd miután elvégeztem a dolgom, ugyanilyen felállásban elkísértek az öltözőinkhez, ahol levettem a ruhámat. Megváltás volt visszabújni a pólómba és a farmeromba. Viszont a ruhám egy része még mindig le volt szakadva, én pedig kétségbeesetten szorongattam az anyagot. Kisétáltam a fiúkhoz, akik az öltözőnkben felállított kanapékon döglöttek.
- Mit csináljak ezzel?
- Na, nyugodj meg- Calum vigyorogva elém lépett, majd gyengéden kivette a kezemből a leszakadt darabot.- És hagyd, hogy az "ötesóes" orvosolja a problémád.
Félve pislogtam rá, ahogyan feltérdelt a kanapéra,és nemes egyszerűséggel betömte a világos textilt a támla alatti résbe, Luke pedig rádobott egy párnát. Mielőtt bármit szólhattam volna, Ashton rádőlt a tett helyszínére, Mike pedig a párna alá nyúlva még jobban betömte az anyagot.
- Fiúk- esett le az állam. Te jó ég.- Ez egy drága ruha! Mi lesz, ha...
- Tina, bízz már bennünk- nevette el magát Luke.
- Ja, minden oké lesz- kacsintott rám Ashton.
- Persze- hitetlenül elmosolyodtam, majd ledőltem Calum mellé.- Minden oké lesz.
És ahogy ránéztem a fiúkra, elöntött a nyugalom. Hiszen, mitől is kellene félnünk? Nemrég New York felett himbálóztam, ők pedig a helikopterből vigyáztak, nehogy leessek. Akkor is bíztam bennünk, hát most miért ne tenném?